Skip to main content

Sokan nem tudják, hogy a Quantum történelmének egy óriási sarok köve a Cápák között szereplésük. Ami még kevésbé ismert, hogy a srácok első körben vissza is utasították a szereplést. Alább Bőhm Zsombor élménybeszámolóját olvashatjuk:

A szereplésünk évfordulóját ünnepelve visszaemlékezünk a Cápák között 4. évadára, ami egy örök emlékké – és persze hatalmas üzleti sikerré – vált csapatunk számára. Így történtek időrendben az események:

Megkeresés

A Cápák stábja keresett meg minket, mi pedig először visszautasítottuk őket. Úgy gondoltuk, hogy nincs szükségünk befektetőre, egyébként sem a színpad és a kamerák a mi testmeleg páncélunk. Aztán persze, mint az elmúlt három évben szinte minden reflexből meghozott döntésünk után, itt is leültünk, átrágtuk a dolgot és rájöttünk, hogy ezzel a projekttel csak nyerhetünk.

Interjú és Casting

Talán a Quantum-ban való töretlen hitünk, talán a sokévnyi mindenből viccet csináló magatartásunk az oka, de valami miatt a sokkörös, hosszú heteken át tartó castingot egy végtelen viccelődésként tudnánk jellemezni.

Számainkat, terveinket tekintve magabiztosak voltunk, ha erről volt szó, egyből megkomolyodtunk – bármi más kérdés esetén nem tudtunk azok lenni.

„Na, már megint Ti?”

– kérdezte a főszerkesztő lemondóan sóhajtva, de azért mosolyra húzódott szájjal az utolsó alkalmon. Ezután valahogy mégis biztossá vált, hogy mehetünk a Cápák elé.

Forgatás előtti hét

A forgatás előtti időszakban rengeteget gyakoroltunk.
Először is a végletekig csiszolgattuk a pitch-et. Minden egyes szónak tökéletes helyet kellett találni, a lehető legegyszerűbben a lehető legtöbbet akartuk elmondani – legalább abban a 150 másodpercben, amíg megszakítás nélkül beszélhetünk.
Másrészt egy hatalmas kérdésbankot írtunk. Minden kérdést meg akartunk válaszolni, ami a Cápáknak eszébe juthat.

A felkészülést segítette akkori inkubátor-közösségünk a  Start it irodában, úgy mint a Munch, Diverzum, tOURmix, Bedrock Farm, Photon, SMAPP LAB alapítói, és még sokan mások…

Forgatás napja

Így jutottunk el a forgatás napjáig, amire az elhúzódó készülés miatt 2 óra alvással érkeztünk – ezt nem érdemes így csinálni, mint utólag kiderült…

Bege Áron és Bőhm Zsombor a Cápák Között műsorában
A stúdióban aztán felgyorsultak az események, és mire a sokkból (és rosszullétből) felocsúdtunk, már a közeli gyorsétteremben ültünk magunk elé bámulva:

,,Na ez meg mi volt?”

Akkor még fel sem fogtuk, hogy mekkora lökést fog adni a másfél hónappal későbbi adás a Quantum ismertségének. Ötletünk sem volt arról, hogy hány száz céges és hány ezer diák megkeresés fog felénk érkezni; illetve a két befektetőnkkel mekkora erősítést kapunk a stratégiai döntéseinkhez.

Hálásak vagyunk a lehetőségért, hiszen ennek a sok véletlennek, köszönhetően tartunk ott, ahol még évekkel el sem tudtunk volna képzelni. És természetesen köszönjük a befektetőinkek Balogh Petyának és Balogh Leventének a végtelen tanácsot és segítséget amivel támogattak minket az elmúlt egy évben.

Lilu Átöleli Bőhm Zsombort miközben Bege Áron mosolyog a Cápák Között műsorban

[FRISSÍTÉS] Azóta bemutatták a sikersztorinkat, amit ezen a linken tudsz elérni.

Leave a Reply