Skip to main content

Életünk során sokszor feltesszük magunknak a nagy kérdést: milyen szakmát válasszunk? Mi illik a személyiségünkhöz?

Már egészen pici korban megkérdezik tőlünk: mi leszel, ha nagy leszel?

Mi pedig még kisgyermekként arról álmodozunk, hogy orvosok, tanárok, rendőrök vagy épp tűzoltók leszünk

Pályaválasztási álmok gyerekként

Aztán az iskolaévek alatt kezd jobban kitisztulni a kép, kialakulnak kedvenc tevékenységeink, tantárgyaink, kirajzolódik, mi érdekel bennünket igazán. Majd az érettségi kapujában talán mégis mindenki egy picit megtorpan és minden eddigi következtetését megkérdőjelezi.

A döntés nem könnyű, mert hosszú távra szól és az egész életünket befolyásolhatja.

Azzal a tevékenységgel töltjük majd a mindennapjaink, tulajdonképpen az életünk legnagyobb részét, amit munkának nevezünk. Senki sem szeretne élete végéig heti öt napban naponta nyolc órát tölteni valami olyasminek az elvégzésével, amit tulajdonképpen ki sem állhat.

Ráadásul a pályaválasztás nem egyszeri esemény az életünkben, hanem újra és újra felmerülhet a kérdés, sok év múltán is elbizonytalanodhatunk, hogy valóban azt szeretnénk-e csinálni életünk végéig, amit huszonévesen választottunk.

Ha már nem leljük örömünket a munkánkban, egyáltalán nem ördögtől való sok éves munkatapasztalattal a hátunk mögött sem elgondolkodni azon, hogy vajon eljött-e a váltás ideje, és ha igen, milyen irányban kellene változtatni a karrierünkön.

Megtalálni az igazán hozzánk illő szakmát egyáltalán nem egyszerű feladat.

Sőt, sokkal inkább egy kihívás, hiszen kiválasztani azt a szakmát, amely igazán összhangban van a személyiségünkkel és érdeklődési körünkkel, olyan hivatást találni, ami nem csak megélhetést biztosít, hanem értelmet és elégedettséget is hoz az életünkbe, nagyon nehéz feladat.

De mégis honnan tudhatjuk, hogy illik-e hozzánk az adott tevékenység, annyira, hogy akár el tudjuk magunkat képzelni benne évekig, évtizedekig?

Több módja is van annak, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz.

Fiatal lány bizonytalan a leendő munkájával kapcsolatban, keresi a személyiségéhez leginkább illőt

Ebben a blogbejegyzésben feltárjuk, hogyan lehet kideríteni, hogy milyen munka illik a személyiségedhez. Ha te is kíváncsi vagy, olvass tovább!

Önismeret

Az első és talán legfontosabb lépés a pályaválasztás útján, hogy megismerjük önmagunkat.

Ehhez segítségként számos önismereti eszköz, könyvek, tanulmányok, személyiségtesztek állnak a rendelkezésünkre, amelyek segíthetnek felfedezni erősségeinket, gyengeségeinket, értékrendünket és preferenciáinkat.

Az ilyen tesztek, mint például a Myers-Briggs Típusjelző vagy az erősségek alapján készült Gallup StyrFinder, segítenek a személyiségünk mélyebb megértésében és azoknak a területeknek a feltárásában, amelyekre érdemes koncentrálni a munkában.

Az MBTI, a DISC és az Enneagram tesztek segítségével jobban megértheted, hogyan reagálsz a különböző helyzetekre, és milyen készségeid, erősségeid és gyengeségeid vannak.

Ha felkeltették az érdeklődésed a különféle személyiségtesztek, ebben a cikkben részletesebben is olvashatsz róluk: https://mersz.hu/blog/milyen-munka-illik-hozzam/.

Készségek és képességek

Fontos felismerni és tisztában lenni azokkal a készségekkel és képességekkel, amelyekkel rendelkezel.

Tekints vissza az iskolai, egyetemi vagy akár már szakmai tapasztalataidra.

Milyen területeken vagy kiváló? Mi az, amit szívesen csinálsz, és mások is elismernek érte? Melyek voltak azok a tantárgyak vagy projektek, amelyekben valóban élvezted a részvételt?

Milyen típusú feladatok motiváltak téged a tanórákon vagy a munkahelyeden? Ezek a kérdések segítenek azonosítani azokat a területeket, amelyeken szívesen dolgoznál hosszú távon is.

Önképzés

Ha tisztában vagy a képességeiddel, érdemes feltérképezni azokat a területeket, amelyeken szeretnél tovább fejlődni és elmélyíteni a tudásod.

Önképzés egy könyvből

Ha valamiben úgy érzed, nagyon jó vagy, a képességfejlesztés elengedhetetlen lépés ahhoz, hogy igazán jó szakember is váljon belőled. Keresd meg azokat az oktatási lehetőségeket, képzéseket, tréningeket, amelyek lehetővé teszik a kívánt tudás megszerzését.

Érdeklődési kör

Odafigyelni arra, mik azok a mindennapi tevékenységek, szenvedélyek, hobbik, amelyeket szívesen végzünk a szabadidőnkben, gyakran árulkodó lehet arról, hogy milyen típusú munka vagy szakma érdekelne minket a leginkább.

Azok a területek, amelyek iránt valódi lelkesedést érzünk, és azok a tevékenységek, amik felébresztik bennünk az érdeklődést és szenvedélyt, melyekkel szívesen töltünk időt, sok mindent elárulhatnak a megfelelő irányról.

Ha már azt a legalapvetőbb megállapítást le tudod szűrni, mi tölt fel energiával, és mi fáraszt el, egy lépéssel közelebb kerülsz a célhoz.

Információgyűjtés

Az információgyűjtés kulcsfontosságú a számunkra érdekes szakmai területeken.

Ismerkedj meg a különböző szakmákkal és karrierlehetőségekkel. Olvass szakmai könyveket, nézd meg az online interjúkat, és vegyél részt szakmai rendezvényeken.

Vedd fel a kapcsolatot olyan emberekkel, akik már a kívánt területen dolgoznak, és kérdezd meg őket a tapasztalataikról és tanácsaikról. Minél többet tudsz meg a potenciális karrierek kihívásairól és előnyeiről, annál könnyebb lesz kiválasztani azt, amelyik a legjobban megfelel neked.

Kísérletezés

Nagyon fontos, hogy nem kell azonnal hosszú távú döntéseket hoznod. Ne félj kipróbálni különböző munkákat vagy területeket.

Néha csak a gyakorlati tapasztalatok révén derül ki, hogy egy bizonyos terület valóban nekünk való-e. Rugalmasnak és nyitottnak kell maradni az új lehetőségekre, mivel a karrierutunk nem mindig fog egyenletesen alakulni.

A próbaidőszakok segíthetnek abban, hogy közelebbről megismerj egy adott területet, és nemcsak a szakmai oldalát, de a munkakörnyezetet is.

Kiderítheted, hogy mennyire tudsz jól működni csapatban, tudsz-e érvényesülni egy multinál vagy inkább a kisebb létszámú munkahelyeken érzed jól magad.

Az élő tapasztalatok segítenek abban, hogy érezd, mennyire illeszkedik a munkakör vagy éppen a környezet a személyiségedhez és értékeidhez.

Rendszeres önreflexió

Az élet folyamatosan változik, és vele együtt változhatnak az érdeklődési köreink és célkitűzéseink is.

Nagyon fontos rendszeresen önreflexiót végezni, nemcsak a karrierünkkel kapcsolatban, hanem a személyiségünkben bekövetkezett változásokat is tudatosítani, és újraértékelni, hogy az aktuális érdeklődési köreinkkel és céljainkkal még mindig összhangban van-e a munkánk.

Kérdezd meg önmagadtól, hogy elégedett vagy-e a jelenlegi munkáddal és milyen változtatásokra van szükséged ahhoz, hogy teljes mértékben kifejezhesd a személyiséged és képességeidet.

Álmodj nagyokat felírat kompozícióban

A hozzánk illő munka kiválasztása tehát nem könnyű feladat, és inkább egy folyamat, mint egy egyszeri döntés.

Hosszú távon alakul ki és bizonyosodik be, hogy jó úton indultunk-e el a pályaválasztás kapcsán. A jó döntés meghozatala a személyiségünk és készségeink összhangjában történik.

Az önismeret, az érdeklődési körök és a képességeink felmérése, valamint a körültekintő tervezés és állandó tanulás mind olyan lépések, amelyek segítenek elindulni a megfelelő irányba.

Ne feledd, hogy a karrier nem egy lineáris út, és fontos, hogy nyitott szemmel és rugalmasan állj a változásokhoz.

Ne félj akár váltani is és keresni azt a munkát, amely nem csak a külső elvárásoknak felel meg, hanem az egyéniségednek és vágyaidnak is, amit szívesen csinálsz, és amiben mindennap örömödet lelheted.

Nézz körben a Quantum oldalán és jelentkezz hozzánk diákmunkára!